Facebook Instagram Youtube
Menü

Pécsi döntőt hozott a Diákolimpia döntője: 19 Akadémista lépett pályára az iskolai csapatokban

2024. január 30.
Pécsi döntőt hozott a Diákolimpia döntője: 19 Akadémista lépett pályára az iskolai csapatokban Hétvégén rendezték Pécsett az V-VI.korcsoportos Diákolimpia döntőjét, amely óriási pécsi fölényt hozott, nagy büszkeségünkre a két pécsi döntős csapatban Akadémiánkat összesen tizenkilenc játékos képviselte.

Nagyon kitettek magukért Akadémiánk növendékei a hétvégi Diákolimpia országos döntőjében, amelyet címvédőként várhatott a Rátkainé Eördögh Edit irányította Cserepka Iskola gárdája. A legtöbb döntős iskolában U16-os és U18-as válogatott kosárlabdázók is pályára léptek, így mondhatjuk, hogy a korosztály elitje mérte össze tudását a fináléban. Akadémiánk diákjai technikai és taktikai tudásban is a mezőny fölé magasodtak a Cserepka Iskola aranyérmét és a PTE Gyakorló ezüstérmét hozó tornán.

-        Lányaink profi hozzáállással, kemény védekezéssel és agresszivitással annak ellenére is kiemelkedtek a mezőnyből, hogy több csapatnál U16-os és U18-as válogatott csapattársakkal kerültek szembe. Sportszerűségből és küzdeni tudásból ezen a hétvégén is példát mutattak, méltóképpen képviselték klubjukat, a Nemzeti Kosárlabda Akadémiát és iskolájukat is – fogalmazott a bajnok edzője, Rátkainé Eördögh Edit.

Az ezüstérmes PTE Gyakorló együttesét Akadémiánk trénere, Gyenizse Áron irányította a Diákolimpia során. A szakember elmondta, nagyon büszke tanítványaira, akik mindent bevetettek a döntő során.

-        Ritka alkalom, hogy egy városon belül két iskola is bejut a nyolcas döntőbe, ráadásul ezúttal két pécsi iskola vívta az aranycsatát is. A Cserepka Iskola együttese erősebb játékerőt képviselt, végzős játékosok szerepeltek a csapatban, nagyon büszke vagyok a csapatra, mert megpróbáltak mindent. Nagyon sportszerű találkozón az idősebb és fizikálisan erősebb gárda megérdemelten nyert – mondta a tréner.

Az All Star ötösbe Akadémiánk három növendéke került: Bercsi Luca, Piukovits Dorka és Gréts Dalma.

Akadémiánk aranyérmes játékosai:

Bercsi Luca, Fekete Letícia, Halmágyi Kata, Jónás Mirjana, Kecsmárik Olívia, Kovács Nóra, Piukovits Dorka, Puskás Lili, Szakolczi Diána és Tálosi Gréta.

Akadémiánk ezüstérmes játékosai:

Bojtár Bettina, Csirke Petra, Gréts Dalma, Takács Mirabell, Ikládi Anna, Kövecs Hanna és Horváth Norina. Korábban pályára léptek: Halmágyi Kitti és Gerber Luca Laura 

Az ezüstérmes PTE Gyakorló csapata
Az ezüstérmes PTE Gyakorló csapata

 

All Star csapat
All Star csapat

 

« vissza
Kövess minket közösségi oldalainkon, ahol megtalálhatod a legaktuálisabb híreinket!
Facebook Instagram Youtube
Honvédelmi Minisztérium


Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.


GOOGLE TÉRKÉP
TOVÁBB A KAPCSOLATOK MENÜBE

"Rátgéber Kosárlabda Akadémia" Alapítvány

Központi elérhetőségeink: +30 447 5376

Iroda: 7632, Pécs, Megyeri út 74/1.

Adatkezelési tájékoztató | Cookie (süti) tájékoztató | Süti beállítások

© 2024 Rátgéber Kosárlabda Akadémia, minden jog fenntartva!xxx